Az év végén sokan megállnak egy pillanatra, hogy értékeljék az elért eredményeket, és hálát adjanak a lehetőségekért. Mi is így tettünk, és úgy döntöttünk, hogy az ünnepi időszakban idén is megpróbálunk visszaadni valamit a közvetlen környezetünknek és ott segíteni, ahol arra a legnagyobb szükség van.
Kétmillió forintot ajánlottunk fel, hogy gyermekek gyógyulását támogassuk, valamint, hogy segítsünk a beteg gyerekeket ápoló családok terheit enyhíteni.
Adományunk felét a Baptista Szeretetszolgálat által fenntartott Tábitha Gyermekhospice Ház számára ajánlottuk fel, amely Magyarország egyetlen olyan intézménye, ahol gyógyíthatatlan betegséggel küzdő gyermekek és családjaik részesülhetnek méltó gondoskodásban. Az átadott összeg az új ház megépítését szolgálja, hogy még több család számára biztosíthassanak szeretetteljes ellátást és emberi méltóságot a legnehezebb pillanatokban.
További 1.000.000 forintot ajánlottunk fel a Gyermek Intenzív Terápiáért Alapítvány számára, mely a győri Aneszteziológia és Intenzív Terápiás Osztály munkáját támogatja, ezáltal pedig az itt gyógyuló legkisebbek felépüléséhez járultunk hozzá.
A Marcus Security számára a közösség támogatása nemcsak felelősség, hanem lehetőség is arra, hogy jobbá tegyük a világot, és példánkkal másokat is inspiráljunk a segítségnyújtásra. A gyermekek támogatása pedig különösen közel áll a szívünkhöz, mivel ők képviselik mindannyiunk közös jövőjét.