Éjszakai bevetésen a Marcus Force

Sikeres vagyonvédelmi akciót hajtottunk végre az Ipari Parkban

Egy nagy gyártóüzem azzal a problémával keresett fel minket, hogy segítsünk fényt deríteni a sorozatos, számottevő kárt okozó lopás elkövetőire. A terepbejárás után végrehajtási tervet készítettünk, majd megkezdtük akciót. Az ötfős bevetési csoportunk négy tagja a közeli búzatáblákon, az ötödik ember pedig egy magaslati ponton vette fel a megfigyelési pozíciót.

Az akció négy éjszakán át tartott. Ez idő alatt mozdulatlanul, éberen és tettre készen vártuk az elkövetőket. Az első három éjszaka eseménytelensége után a 4. éjszaka egy út melletti személyre lettünk figyelmesek. Gyakran telefonált, ezért kivártunk. 02:00 órakor mozgást érzékeltünk, a gyanúsított óvatosan haladt előre a kerítés mentén, jól láthatóan otthonosan mozgott a terepen. Tőlünk kb. 20 cm-re haladt el, és bár sokáig a behatolási pont irányába figyelt, nem kockáztathattunk, ezért akcióba léptünk. Erős ellenállását sikerült személyi sérülés nélkül megtörnünk, majd értesítettük a rendőrséget. A gyanúsított ruházatátvizsgálása során behatoláshoz szükséges szerszámokat és törékeny árú szállításához alkalmas csomagolóanyagot találtunk. A rendőrség ezután átvette a gyanúsítottat és bűncselekmény elkövetésének alapos gyanújával előállította.

(Kategória: Aktuális )