A szili napközis táborban jártunk
Örömmel eleget téve a felkérésnek 2017. július 11-én a kónyi Szociális és Gyermekjóléti Alapszolgáltatási Központ nyári napközis táborában alsó tagozatos gyerkőcöknek szerveztünk preventív önvédelmi és készségfejlesztő programot.
A szili általános iskolában tartott programon két munkatársunk valósághű támadási és önvédelmi szituációkat mutatott be, majd egy hat állomásból álló kalandtúra keretein belül olyan ügyességi feladatok következtek, mint a célba dobás, lufifújás, puzzle és origami. Az igazán nagy durranást azonban kétség kívül a Hummer-es furikázás és a fegyveres bemutató jelentette, utóbbit a gyerekek kívánságára meg is kellett ismételnünk.
Természetesen az élményeken kívül egyéb emléket is hagytunk a táborozóknak: kifejezetten nekik készített foglalkoztató füzeteinkkel a nyár hátralévő részében sem maradnak izgalmas, készségfejlesztő feladványok nélkül.
„A társadalmi felelősségvállalás jegyében gyakran tartunk biztonságtechnikai bemutatókat, ám ez a mostani számunkra is különleges alkalom volt, hiszen ritkán fordul elő, hogy kifejezetten gyerekeknek szánt programokkal kell készülnünk.” – mondta el az esemény kapcsán Pongrácz Balázs tulajdonos.