Ütöttek, rúgtak és lőttek… ez történt a háromnapos Önvédelmi tanfolyamunkon

A november 24-26-i hétvégén került sor lakossági önvédelmi tanfolyamunkra, ahol kortól és nemtől függetlenül kóstolhattak bele a résztvevők a szabadkezes-, eszközös- és fegyveres önvédelembe.

A képzés péntek délután elméleti oktatással vette kezdetét, ahol a résztvevők gyakorlati példákon keresztül tanulhatták meg, hogy mi számít jogos védelmi helyzetnek és milyen önvédelmi eszközök állnak rendelkezésre, ha valaki úgy dönt, beszerez egyet.

A második napon már a résztvevők is a tettek mezejére léptek, miközben megtanulták, hogyan védjenek ki ütéseket, hogyan indítsanak ellentámadást, ezzel lehetőséget és időt nyerve a meneküléshez, továbbá éles helyzetben is jól alkalmazható szabadulási technikákat sajátíthattak el. A nap zárásaként az Eskrima rövidbotos harcművészet alapjait ismerték meg a jelenlévők.

A tanfolyam fénypontját jelentette a vasárnapi éles lövészet. A ravazdi lőtéren képzett oktatóinktól tanulhatták meg a jelenlévők a biztonságos fegyverkezelést, a pontos célzás alapjait, majd éles fegyverek egész sorát próbálhatták ki, kezdve a Sig Sauer-rel, át a Jerichon és a Glock-on egészen a shotgun-ig

Ígéretünkhöz híven az utolsó napon Berki Krisztián is velünk tartott, aki szintén végigpróbálta fegyvereinket, de végül tisztességes versenyben alulmaradt a háziversenyünkön legjobban teljesítő résztvevővel szemben.

A hétvége zárásaként minden résztvevőt névre szóló Tanúsítvánnyal és Marcus Security Partnerkártyával jutalmaztunk!

Tovább a galériához!

(Kategória: Aktuális )